irodalom versek - 12. b

...Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, nyirkos éjjelébe?

Dsida Jenő A sötétség verse

A rozsdalevü éjszaka már hatkor a kertekre csordul: Reves fák nyirka folydogál s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még?

Dsida Jenő A sötétség verse

Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved.

Dsida Jenő A sötétség verse

S figyelted-e: a sűrü lé mily biztosan, mily sunyi-resten szivárog, kúszik fölfelé a kristálytiszta kockatestben?

Dsida Jenő A sötétség verse

Így szivódik az éjszaka beléd is, fölfelé eredve, az éjszaka, a sír szaga minden rostodba és eredbe, mígnem egy lucskos, barna esten az olvadásig itat át, hogy édesítsd valamely isten sötét keserű italát.

Dsida Jenő A sötétség verse

Ó, virrasztások évszaka! Vastagon fog a tinta, zordul.

Dsida Jenő A sötétség verse

Emléke visszacsillog s olykor arcomra tűz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz.

Dsida Jenő Tavalyi szerelem

Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tűz, fehér volt, mint a hó s édes volt, mint a méz.

Dsida Jenő Tavalyi szerelem

Lehullott, mint a csillag, elhamvadt, mint a tűz, elolvadt, mint a hó s megromlott, mint a méz.

Dsida Jenő Tavalyi szerelem

Még néha visszacsillog, de már nem bánt, nem űz, enyhén simogató, mint hűs, testvéri kéz:

Dsida Jenő Tavalyi szerelem

Ablakomból - mondja a bölcs - egy völgyre látok, ott a gyülekező árnyékok, két jegenye közt egy út, tudod - hová.

Gottfired Benn Statikus versek

Fejlődésidegenség - ez a mélye a bölcsnek, gyerek és gyermek-gyereke nem nyugtalanítja, nem éri el.

Gottfired Benn Statikus versek

Irányok képviselése, cselekvés oda - és elutazás nem tisztán látó világnak jele ez.

Gottfired Benn Statikus versek

Távlatiság - ez statikája másik neve: vonalakat húzni, tovább vezetni a hajlás törvénye szerint -

Gottfired Benn Statikus versek

íveket szikrázni -, madárrajt, varjat dobni ki a kora - ég téli pirosába, majd lehullatni - tudod - kinek.

Gottfired Benn Statikus versek

A férj: Ez a sor itt szétrágott ölek, és ez a sor oszló mell. Ágy bűzlik ágy mellett. A nővér óránkint cserél.

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Altatják őket. Éj-nap. Az újaknak azt mondják: ez a gyógyálom. -Vasárnap, vizitkor, kissé enyhébb az adag.

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

E nőnek szinte harminc teste vérzik. Emberben ennyi vért? Soha. - Ennek előbb még gyereket vágtak ki rákos hasából. -

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Hajtsd fel nyugodtan ezt a takarót. Látod: e kupac zsír és rothadó nedv egykor nagy volt egy férfinak. S úgy is hívták, hogy mámor és haza.

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Itt már sír reng minden ágy körül. A hús sárrá terül. A hő tűnik. Nedvek csörgedeznek szét. Hív a föld.

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Jöjj, nézd ezt a heget a mellen. Érzed a puha csomók rózsakoszorúját? Csak tapints rá. A hús puha s nem érez. -

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Táplálék? Nem, már alig fogy. -A hátuk sebes. Látod a legyeket. A nővér néha lemos. Ahogy padokat mosnak. -

Gottfried Benn Férj és feleség átmegy a rákbarakon

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott - a búcsúzót ne kuplé-dal zengje;

Illyés Gyula Bartók

Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,

Illyés Gyula Bartók

Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitok- változatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira,

Illyés Gyula Bartók

Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez.

Illyés Gyula Bartók

Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége -

Illyés Gyula Bartók

Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz.

Illyés Gyula Bartók

Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek!

Illyés Gyula Bartók

Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át - a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ;

Illyés Gyula Bartók

Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek,

Illyés Gyula Bartók

S jogunk van - hisz halandók s életadók vagyunk - mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk.

Illyés Gyula Bartók

Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt - „hírhedett") volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál,

Illyés Gyula Bartók

Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt -

Illyés Gyula Bartók

ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk - kik szív-némaságra születtünk - kizenged ideged húrjaival!

Illyés Gyula Bartók

amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár,

Illyés Gyula Bartók

belevész a világ, ha nem a nép szólal újra - fölségesen!

Illyés Gyula Bartók

ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, „agresszív" nagy zenész, hogy - mégis! - okunk van remélni s élni!

Illyés Gyula Bartók

ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar", e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát!

Illyés Gyula Bartók

hazák vesztek el - ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? -

Illyés Gyula Bartók

hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok?

Illyés Gyula Bartók

ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben!

Illyés Gyula Bartók

oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene -

Illyés Gyula Bartók

te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez - ez vigasztal! Beh más beszéd ez!

Illyés Gyula Bartók

zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával" álmodó s diadalára ápoló,

Illyés Gyula Bartók

Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige.

Illyés Gyula Bartók

úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó,

Illyés Gyula Bartók

„Hangzavart"! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép"-nek, él a „nép" s hangot ad!

Illyés Gyula Bartók

„Hangzavart"? - Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt!

Illyés Gyula Bartók

Az: a konok vak világ fröccsen szét: a pokol! S nem ami lett. Hogy a sakál dalol s a pacsirták vonítnak.

Illyés Gyula Búcsú L. Z.-tól

Rendjén úgy lett volna, hogy amikor szembe szöktél, düh-köpésként, a vonatnak: az hátrál meg. A bűn!

Illyés Gyula Búcsú L. Z.-tól

S fölkél a nap vad ragyogással ismét magyarázva (nekünk megalkuvóknak):

Illyés Gyula Búcsú L. Z.-tól

mért nem lett, nem is lehetett segítség. S a tegnap az úr, nem a holnap!

Illyés Gyula Búcsú L. Z.-tól

Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsõben, nemcsak a börtönökben,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor-zuhogásban, az égigérõ rácsban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

a nyüzsgõ égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

a száj elé hulltan pisszt jelzõ ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jössz haza, kedves;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

beivódik, evõdik velõdig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, õt növeszted, gyermeked neki nemzed,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergõdõ jajsikolyban, a csöndet

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

fönt a Tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamezõ; a csillag: kémlelõ ablak,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

ha magadban beszélgetsz, õ, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belõled bûzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég istened sem;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengõ szoborkövekben, színekben, képteremben,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hû, akármilyen mû,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is õ vigyáz már, gyárban, mezõn, a háznál,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mert ott áll eleve sírodnál, õ mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, elõtte már a vágyban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mint víz a medret, követed és teremted; kémlelõdsz ki e körbõl? õ néz rád a tükörbõl,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

mintha nyitva az ablak, s bedõl a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a bíró hûvös ítéletében: bûnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó õr szavában, ott zsarnokság van

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

néznél, de csak azt látod, mit õ eléd varázsolt, s már körbe lángol erdõtûz gyufaszálból,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

növelõ néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

pattogtatott „vigyázz!"-ban, „tûz!"-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

s abban, megállt a kapualjban;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

tányérban és pohárban, az ott van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled;

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

õ les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába,

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

ülön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban

Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról

Láttam rendkívüli lényeket: ember-alakban isteni tennivalót végezve - földi erővel mennybeli harmónián szorgoskodva közöttünk.

Illyés Gyula Félelmetes és varázslatos

Mások, ugyancsak, akár mi: halandók, jellemet és szépséget hordoztak rendkivülit, ilyenmód égbelit, itt lent.

Illyés Gyula Félelmetes és varázslatos

Szólhattam, anyanyelvemen is, velük és, mert férfiak és nők ugyanúgy rendeltettek e sorsra:

Illyés Gyula Félelmetes és varázslatos

Vagy nem leplezhetvén le magát, ahogy ők sem: Ábrahám angyalai... Félelmetes is, de néha varázslatos is volt élni.

Illyés Gyula Félelmetes és varázslatos

volt, aki ágyamban nyúlt el pihenőre, kitárván testét, egyszerűen s feje vállamon ébredt, majd éppoly köznapian konyakot töltött, megfőzte a kávét, nem sejtvén maga sem bizonyára, hogy: ki, mi ő?

Illyés Gyula Félelmetes és varázslatos

Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik. Ha új tatárhad, ha kufárhad özönli el a tiszta tájat, ha útaink megcsavarodnak, mint giliszta, ha rátapodnak:

Illyés Gyula Haza, a magasban

Dühöngő folyók kezesedtek, konok bércek - ezt ne felejtsed, ha megyünk büszke szájjal vissza, mint várainkba, titkainkba.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Figyelj hát és tanuld a példát, a messzehangzóan is némát. Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Igy maradok meg hírvivőnek őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel, égbemenekszik.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni - bátrabb új hont a mult időkben fürkészni, mint a jövendőben -?

Illyés Gyula Haza, a magasban

Lapuljanak bár ezredévig némán, mint visszhang, ha nem kérdik, szavaid annál meglepőbbet dörögnek majd a kérdezőknek.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Mert ha sehol is: otthon állok, mert az a való, mit én látok, akkor is, ha mint délibábot, fordítva látom a világot.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, nem ölhet, mi csak ölne minket, mormolj magadra varázsinget, kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Mi gondom! - áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál. Csak nézelődöm, járok, élek, fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Mint Noé a bárkába egykor, hozz fajtát minden gondolatból, ábrándok árvult szerepét is, álmaid állatseregét is.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Már meg is osztom, ha elmondom, milyen e biztos, titkos otthon.

Illyés Gyula Haza, a magasban

Míg a szabad mezőkön jártál, szedd össze, pajtás, amit láttál, mit szívvel, ésszel zsákmányoltál, vidám vitáknál, leányoknál.

Illyés Gyula Haza, a magasban

te mondd magadban, behunyt szemmel, csak mondd a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeálltak.

Illyés Gyula Haza, a magasban

(mert nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú főnök előtt habogó veterán nyelve;

Illyés Gyula Koszorú

A nádkúpban remegő lányok közt, mialatt átrobogott a tatár.

Illyés Gyula Koszorú

A szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajak-mozgás mímelte a szót, mert hangot sem tűr a török, mert arcba csap ostor -:

Illyés Gyula Koszorú

Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid.

Illyés Gyula Koszorú

a rendőrőrsön azonnal fölpofozott gyanúsított mélyebbről fakadó tanúság- tétele, mint Lutheré;

Illyés Gyula Koszorú

kassai zúgárus, bukaresti cselédlány, bejruti prostituált szüle-hívó nyelve; köpések- mosta, dühpírja-törölte orcájú fiaid közül egy, íme:

Illyés Gyula Koszorú

most mutatod meg, most igazán - nekem is, mire vagy jó, most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek kőharapó erejét.

Illyés Gyula Koszorú

nem léphet föl oly ünnepi polcra, nem kaphat koszorút oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád vinne, ne lábad elé tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló ajkad, fölnevelő édesanyám.

Illyés Gyula Koszorú

szabadság (percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság) nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,

Illyés Gyula Koszorú

szólni tudó más nyelveken is, hű európaiként mondandói miatt figyelemre, bólintásra becsült más népek előtt is:

Illyés Gyula Koszorú

Összemosolygás nyelve; a titkon össze-világló könnyek nyelve; a hűség nyelve; a föl nem adott hit tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja;

Illyés Gyula Koszorú

Újra a fű közt, a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem fáj fejem aggjai közt.

Illyés Gyula Koszorú

összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert gyárba se jó, szakmára sem alkalmas

Illyés Gyula Koszorú

Ablakrázta arca szeliden azt bólintja folyvást, hogy igen.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Benne él talán, ki engemet holtomban is meg-meg- emleget!

Illyés Gyula Szekszárd felé

Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Gondolta, hogy abban él, aki, őt fogja fejében hordani?

Illyés Gyula Szekszárd felé

Gondom, hitem, eszmém talaja, öröklétem vagy te, kis anya.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Homloka az ablak üvegén, rázódik a tengely ütemén.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Jár itt is, ha más nem, a szeme; affajta, ki nem röst sohase.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Jár szemem a kedves kis anyán s azt gondolom: Itt megy a hazám.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Jár szemem a terhes kicsi nőn s azt gondalom, itt megy a jövőm.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Kereszt mellett kis kép: az ura; térdén köteg színes brosúra.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Kis vonat megy nagy domb- oldalon; terhes kicsi nő a vonaton.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Kéklő szőllők, sárga asztagok becézik az alvó magzatot.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Lebeg az lágy élmény közegén, anyjában is egy nép közepén.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Megy szülőmegyémben a vonat; bennem is megy jó sor gondolat.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Mosolyog és pillog nagyokat, mint lány, ha szeszt, édest kortyogat.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Most dől el, mivé s mint alakul; most érinti tán egy titkos ujj.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Néz ki bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget, termi csöndesként a gyermeket.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Nézem úti tájként a szelid nőn a tegnap és ma jegyeit.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Nézi mit a tágas táj kínál; gyermeke helyett is nézi már.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Néznem is jó téged - megbocsásd. Kívánok szerencsés utazást!

Illyés Gyula Szekszárd felé

Pusztai menyecske, jelzi ezt üveggyöngye; gyöngyön kis kereszt.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Szalad át szemén ház és fasor, szökdel ajkán egyre friss mosoly.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Tábla búza, tábla baltacim hagyja szinte ízét ajkain.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Visz tovább egy népet; eltakart csempészáruképp hoz egy magyart.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Viszi, mit se tudva, szakadék, örvény fölött Árpád örökét.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Így vitt egy kis nő rég engem is; itt alakult az én lelkem is.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemén át park és pusztaság.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Úgy becézi, hívja, a világ, mint házából rég mi a csigát.

Illyés Gyula Szekszárd felé

Az enyhe hőben, amely szelíden testedből áradt, tested fényiben elültem volna, napon a beteg,

Illyés Gyula Testvérek

Fi a lánytestvért, - úgy öleltelek, ős vágy ízével enyhítve a bűnt, így aludtam el, - leghűbb kedvesed mire az első éjjel tovatünt.

Illyés Gyula Testvérek

Három nap néztem volna csak szemed árnyékos völgyét, szemöldöködet, a pillák sűrű sását, mely között az eleven kis vadvíz incseleg, villantja fényét, fürge terveit, sikos halacskák szökdeléseit -

Illyés Gyula Testvérek

Három nap néztem volna hallgatag az egyiket, aztán a másikat.

Illyés Gyula Testvérek

S elég lett volna újonnan nekem csak legeltetni, itatni szemem szép szárba szökkent páros térdeden,

Illyés Gyula Testvérek

S töltöttem volna három új napot csak nézni némán a hű hajlatot:

Illyés Gyula Testvérek

lesve, mellemben hogyan bizsereg, hogy' oldódik a fájdalom, hogyan oszlana már a test is boldogan el, föl egy könnyebb táj felhőibe, mely maga már az altató mese -

Illyés Gyula Testvérek

melyek hivalgón, mégis derűsen, mint fényes kapu kettős szárnyai tán bíztatták már egymást nyílani -

Illyés Gyula Testvérek

már tündökölni sorsom éjjelén - Három nap néztem volna hallgatag az egyiket, aztán a másikat.

Illyés Gyula Testvérek

ruhád alól kisejlő kebledet, a csillagot, mely rajta szendereg, s készül, fényküllőt ütve lágy mezén,

Illyés Gyula Testvérek

És lettem volna gyermek, gyermeked, hogy, ha ölellek: úgy öleljelek, hogy mit szerelem csak sokára ad, halljam már most vígasztaló szavad.

Illyés Gyula Testvérek

Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon. Báránygané, bárányganéj a havon.

Jószef Attila Klárisok

Rózsa a holdudvaron, aranyöv derekadon. Kenderkötél, kenderkötél nyakamon.

Jószef Attila Klárisok

Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek ingása, folyóvízben két jegenye hajlása.

Jószef Attila Klárisok

Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek kongása, folyóvízben néma lombok hullása.

Jószef Attila Klárisok

A hazatartó munkások lassú lépéseit, Mintha öreg bölcsek lennének mindannyian, Akiknek már semmi dolguk sincs a földön.

Józef Attila Szép, nyári este van

Allelujázva-üvöltve-nyögve-káromkodva Lihegve-hidegen-ravaszul-kapkodva Emberlajtorján másznak magosra Emberek

Józef Attila Szép, nyári este van

De én nagyon messziről jöttem, Kiűlök szíves küszöböm elé És hallgatok. Szép, nyári este van.

Józef Attila Szép, nyári este van

Előtted, mögötted, mindenfele - látod - Plakátarcú emberek rohannak És - látni - a nagy háztömbök mögött

Józef Attila Szép, nyári este van

Hallani zsebtolvajok csuklóinak puha forgását És odábbról csámcsogását egy parasztnak, Aki szomszédja kaszálójából Épp most nyúz le egy jó darabot.

Józef Attila Szép, nyári este van

Hallok mindent, aki hallgatok. Kolduscsontokban nyöszörög a szú, Körülszimatolnak asszonyok,

Józef Attila Szép, nyári este van

Kormos tetőket kormoz az este, Rikkancs rikolt ívlámpák alatt, Kocsik szaladgálnak összevissza,

Józef Attila Szép, nyári este van

S a dühödt körutak nyakán Kidagadnak az erek, Hallani, hogy sikoltanak a néma hivatalnokok,

Józef Attila Szép, nyári este van

Szép, nyári este van. Vonatok dübörögve érkeznek, indulnak, Gyárak ijedten vonítanak,

Józef Attila Szép, nyári este van

Villamosok csengetnek nagy körmenetben, Transzparensek ordítják, hogy: vak vagy, Mellékuccákba ballagó falak Visszalobogtatják a plakátot,

Józef Attila Szép, nyári este van

A dolgos test s az alkotó szellem, mondd, hogy törhetne egymás ellen? Az elme, ha megért, megbékül, de nem nyughatik a szív nélkül.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

A fűben gyepként sarjad a sötét. A homály pamutlombjai ingnak. S mi várjuk, hogy mikor lesz látható reszketésű bennünk az első csillag.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Ahogy fölvetem boldog szememet, mind följebb oszlanak az egek s egyszerre elém suhannak itt gólyákként lengő szavaid, te hamvadthajú öreg. És mint a tájon - mosolygok rajtad.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Azt hiszem, fáj sok fölgyűlt éved és azért a szerető tévedés. S jobb is volna, ha most elnéznéd velem, hogy' köt hálót szellő faleveleken.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Fák közt, virág közt ülök egy padon.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok, a kincset azért a tárnák őrzik és az lobog.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Kotyogok, mint elhagyott csolnak, sok lágy levegő locsolgat - a szabadság nagy csendjét hallgatom.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Már karcsú idomaira pongyolát ölt a lég. Az alkony a felhőn fésű... Ülünk együtt, mint kedves és fia...

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

Nem érzem én, csak értem aggodalmad. S azért tolom el a csendet, hogy belásd, öreg vagy és nem az elmulást siratod, mint helyedben én siratnám,

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

S az indulat múló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

S valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom a külső világban - nem a fűben, a fákban, hanem az egészben.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

hanem a munkát, a fölszabadulást, magát az emberi alkotást, a láthatatlant, mert rátipornak hitvány és látható hatalmak.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

És mindig újra nyitnák a bányászok az aknát, amíg szivük dobog.

József Attila Alkalmi vers a szocializmus állásáról

A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá... s olykor átcikkan, donog, egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy, melyet az emberi hulladék, meg a rongy, rakottabb tájakról idevont.

József Attila Elégia

A maga módján itt is megterít a kamatra gyötört, áldott anyaföld. Egy vaslábasban sárga fű virít.

József Attila Elégia

Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek. Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.

József Attila Elégia

Az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom. Ernyőt nyit a kemény kutyatej az elhagyott gyárudvaron.

József Attila Elégia

Felelj - innen vagy? Innen-e, hogy el soha nem hagy a komor vágyakozás, hogy olyan légy, mint a többi nyomorult, kikbe e nagy kor beleszorult s arcukon eltorzul minden vonás?

József Attila Elégia

Itt pihensz, itt, hol e falánk erkölcsi rendet a sánta palánk rikácsolva őrzi, óvja. Magadra ismersz?

József Attila Elégia

Itt, hol a máskor oly híg ég alatt szikárló tűzfalak magányán a nyomor egykedvű csendje fenyegetően és esengve föloldja lassan a tömény bánatot a tűnődők szivén s elkeveri milliókéval.

József Attila Elégia

Kínlódó gyepüket sárba száradt üvegcserepek nézik fénytelen, merev szemmel.

József Attila Elégia

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan.

József Attila Elégia

Te kemény lélek, te lágy képzelet! A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt!

József Attila Elégia

Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide?

József Attila Elégia

Töredezett, apró ablakok fakó lépcsein szállnak a napok alá, a nyirkos homályba.

József Attila Elégia

tt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen várnak, mint ahogy a telkek köröskörül mélán és komorlón álmodoznak gyors zsibongást szövő magas házakról.

József Attila Elégia

A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes.

József Attila Eszmélet

Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja összefogja egyik dolog a másikát

József Attila Eszmélet

Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja

József Attila Eszmélet

Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra;

József Attila Eszmélet

Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot -

József Attila Eszmélet

Hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni. Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni;

József Attila Eszmélet

Holtan lestem az őrt, mit érez, s a hallgatag vagónokon árnyát, mely ráugrott a fényes, harmatos szénre konokon.

József Attila Eszmélet

Igy iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.

József Attila Eszmélet

Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.

József Attila Eszmélet

Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend - egy szálló porszem el nem hibbant.

József Attila Eszmélet

Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény.

József Attila Eszmélet

Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása.

József Attila Eszmélet

Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent.

József Attila Eszmélet

Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek - ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.

József Attila Eszmélet

Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.

József Attila Eszmélet

Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka.

József Attila Eszmélet

Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy' szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben.

József Attila Eszmélet

a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek.

József Attila Eszmélet

gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött.

József Attila Eszmélet

s hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat!

József Attila Eszmélet

s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.

József Attila Eszmélet

s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.

József Attila Eszmélet

Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke

József Attila Eszmélet

és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol.

József Attila Eszmélet

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem - magamba bujtam volna, nem lehet - alattam kő és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

József Attila Gyermekké tettél

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. Ostoba vagyok - foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon. Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

József Attila Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett harminc csikorgó télen át a kín. Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

József Attila Gyermekké tettél

Reám néztél s én mindent elejtettem. Meghallgattál és elakadt szavam. Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen; hogy tudjak élni, halni egymagam!

József Attila Gyermekké tettél

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én, kinek szeméből mégis könny ered. Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled

József Attila Gyermekké tettél

Számban tartalak, mint kutya a kölykét s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak. Az éveket, mik sorsom összetörték, reám zudítja minden pillanat.

József Attila Gyermekké tettél

Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet.

József Attila Karóval jöttél...

Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz,

József Attila Karóval jöttél...

Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond.

József Attila Karóval jöttél...

Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered.

József Attila Karóval jöttél...

Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd?

József Attila Karóval jöttél...

mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz.

József Attila Karóval jöttél...

Boldog vagyok: gyermek a lelkem, Flóra szeret. S lám, álnokul, meztelen, szép szerelmünk ellen tankkal, vasakkal fölvonul az ember alja.

József Attila Március

Hisz nincs egyebem e kivül. Számol ezzel a gondos elme. A megbántott Föld ha kihül, ég Flórám és szivem szerelme.

József Attila Március

Kínozzák a szegényeket. Hadi uszítók hadonásznak.

József Attila Március

Langy, permeteg eső szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csucsokra költözik.

József Attila Március

Megriaszt a buzgóság e söpredékben. S csak magunkból nyerek vigaszt, erőt az élet érdekében.

József Attila Március

Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt, mint nap fényéből a Tejút, -

József Attila Március

Mit ír a hirlap? Dúl a banda Spanyolhonban és fosztogat; Kínában elűzi egy bamba tábornok a parasztokat kis telkükről. Had fenyeget, vérben áznak a tiszta vásznak.

József Attila Március

Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erőszak. Asztalos műhelye előtt remény legyint meg, friss fenyőszag.

József Attila Március

soldos a férfi, a nő szajha, szivüket el nem érhetem. Gonoszságuk is fel van fujva, mégis féltem az életem.

József Attila Március

és ha csak pislog már a Nap, sarjaink bízóan csacsogva jó gépen tovább szállanak a művelhető csillagokba.

József Attila Március

Holott náddal ringat, holott csobogással, kékellő derűvel, tavi csókolással.

József Attila Ringató

Lehet, hogy szerelme földerül majd mással, de az is ringassa ilyen ringatással.

József Attila Ringató

...Én dolgozik akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai.

József Attila A Dunánál

A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém.

József Attila A Dunánál

A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.

József Attila A Dunánál

A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

József Attila A Dunánál

A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör.

József Attila A Dunánál

Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz.

József Attila A Dunánál

Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők.

József Attila A Dunánál

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell.

József Attila A Dunánál

Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős -

József Attila A Dunánál

Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

József Attila A Dunánál

Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás.

József Attila A Dunánál

Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

József Attila A Dunánál

S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét.

József Attila A Dunánál

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem.

József Attila A Dunánál

az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom!

József Attila A Dunánál

egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult.

József Attila A Dunánál

Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok!

József Attila A Dunánál

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem.

József Attila A Dunánál

És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt:

József Attila A Dunánál

A költő - ajkán csörömpöl a szó, de ő, (az adott világ varázsainak mérnöke), tudatos jövőbe lát s megszerkeszti magában, mint ti majd kint, a harmóniát.

József Attila A város peremén

A város peremén sivít e dal. A költő, a rokon, nézi, csak nézi, hull, csak hull a kövér, puha korom, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon.

József Attila A város peremén

A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon.

József Attila A város peremén

Csak nézzétek, a drága jószág hogy elvadult, a gép! Törékeny falvak reccsennek össze, mint tócsán gyönge jég, városok vakolata omlik, ha szökken; s döng az ég.

József Attila A város peremén

Elpusztíthatatlant annyian, mióta kialakult naprendszerünk, nem pusztítottak eddig, bár sok a mult: szállásainkon éhinség, fegyver, vakhit és kolera dúlt.

József Attila A város peremén

Fujjunk rá! Föl a szivvel, füstöljön odafönt!

József Attila A város peremén

Föl a szívvel, az üzemek fölé! Ily kormos, nagy szivet az látott-hallott, ki napot látott füstjében fulladni meg, ki lüktetését hallotta a föld sok tárnás mélyeinek!

József Attila A város peremén

Föl, föl!... E fölosztott föld körül sír, szédül és dülöng a léckerités leheletünktől, mint ha vihar dühöng.

József Attila A város peremén

Győzni fogó még annyira meg nem aláztatott, amennyire a csillagok alatt ti megaláztatok: a földre sütöttük szemünk. Kinyilt a földbe zárt titok.

József Attila A város peremén

Ilyen erős csak az lehet, ki velünk van teli.

József Attila A város peremén

Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt, az anyag gyermekei. Emeljétek föl szivünket! Azé, aki fölemeli.

József Attila A város peremén

Ki inti le - talán a földesúr? - a juhász vad ebét? Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk nevelkedett a gép. Kezes állat. No, szóljatok rá! Mi tudjuk a nevét.

József Attila A város peremén

Lelkünkre így ül ez a kor. És mint nehéz esők vastag rongyai mosogatják a csorba pléhtetőt - hiába törli a bú szivünkről a rákövesedőt.

József Attila A város peremén

Mig megvilágosúl gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent...

József Attila A város peremén

Moshatja vér is - ilyenek vagyunk. Uj nép, másfajta raj. Másként ejtjük a szót, fejünkön másként tapad a haj. Nem isten, nem is az ész, hanem a szén, vas és olaj,

József Attila A város peremén

Papok, katonák, polgárok után igy lettünk végre mi hű meghallói a törvényeknek; minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű.

József Attila A város peremén

a való anyag teremtett minket e szörnyű társadalom öntőformáiba löttyintve forrón és szilajon, hogy helyt álljunk az emberiségért az örök talajon.

József Attila A város peremén

És látjuk már, hogy nemsoká mind térdre omlotok s imádkoztok hozzá, ki pusztán a tulajdonotok. De ő csak ahhoz húz, ki néki enni maga adott...

József Attila A város peremén

Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.

József Attila Arc poetica

Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.

József Attila Arc poetica

Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.

József Attila Arc poetica

Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik

József Attila Arc poetica

Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.

József Attila Arc poetica

S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.

József Attila Arc poetica

Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.

József Attila Arc poetica

engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött.

József Attila Arc poetica

Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!

József Attila Arc poetica

Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón, e század: rám gondol, szántván, a paraszt;

József Attila Arc poetica

Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.

József Attila Arc poetica

Gyulékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam - vedd el! Ordíts reám, hogy nem szabad! Csapj a kezemre menyköveddel.

József Attila Bukj föl az árból

Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra.

József Attila Bukj föl az árból

Meghalni lélekzetemet fojtom vissza, ha nem versz bottal és úgy nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal!

József Attila Bukj föl az árból

Vad, habzó nyálú tengerek falatjaként forgok, ha fekszem, s egyedül. Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem.

József Attila Bukj föl az árból

Én, akit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom.

József Attila Bukj föl az árból

És verje bosszúd, vagy kegyed belém: a bűntelenség vétek! Hisz hogy ily ártatlan legyek, az a pokolnál jobban éget.

József Attila Bukj föl az árból

Fecseghetnének nyelves tudományok - mind pártfogolna, ki szivébe lát: legalább keressem, amire vágyok, bár nincs, az örökös ifjuság italát.

József Attila Flóra

Ha olyan buzgó volnék, mint szerelmes s megbékülne e háborús család, az emberek, keresném engedelmes szívvel, az örökös ifjuság italát.

József Attila Flóra

Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

József Attila Flóra

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra! E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről, mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.

József Attila Flóra

Mindenségüket tartani a fénybe, mint orvos, ha néz az üvegedénybe, már nem tudom, megadom magam kényre, ha nem segítesz nékem, szerelem.

József Attila Flóra

Mint minta, mint az erény a szegénybe, s ez össze-vissza kusza szövevénybe, társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe', mely igazodni magára mutat.

József Attila Flóra

Már két milliárd ember kötöz itt, hogy belőlem hű állatuk legyen. De világuktól délre költözik a szép jóság s a szelid érzelem.

József Attila Flóra

Már nem képzelt ház üres telken, csinosodik, épül a lelkem, mivel az árnyakkal betelten a nők között Flórára leltem.

József Attila Flóra

Nehezülök már, lelkem akkor boldog, ha pírban zöldel a fiatal ág - bár búcsut int nekem... E fura dolgot űzném, az örökös ifjuság italát.

József Attila Flóra

Rejtelmek ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe'. Bebujtattál engemet talpig nehéz hűségbe.

József Attila Flóra

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már, elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik, buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.

József Attila Flóra

Szól a szellő, szól a víz, elpirulsz, ha megérted. Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted.

József Attila Flóra

Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény, és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

József Attila Flóra

Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun villanyfény, kőház, iskolák, kutak; mint gyermekeknek játék, oltalom, munkásoknak emberi öntudat.

József Attila Flóra

Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek, kik daccal s tehetetlenül remegnek, mert kínjukból jövőnk nem született meg, munka, szabadság, kenyér s jószavak.

József Attila Flóra

Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld, a csendes eső és a tiszta nap. Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld, hogy levelei kiviruljanak.

József Attila Flóra

hát dícsértessél s hirdettessél, minden korokon át szeressél s nehogy bárkiben alább essél, mindig, mindenütt megméressél!

József Attila Flóra

Én is írom énekem: ha már szeretlek téged, tedd könnyüvé énnekem ezt a nehéz hűséget.

József Attila Flóra

Érdekeimből megértettél, bátorrá vakmerőből tettél, kínlódtál, amig nem szerettél, egész világom ege lettél, -

József Attila Flóra

Ízét adja a tiszta víznek, száját adja a tiszta íznek, hazaszólít, amikor űznek, szemében csikó legelészget.

József Attila Flóra

Ő a mezőn a harmatosság, kétes létben a bizonyosság, lábai kígyóim tapossák, gondjaim mosolyai mossák.

József Attila Flóra

Ő az okmány, kivel a kellem a porráomlás ellen, a szellem az ólálkodó semmi ellen szól, pöröl szorongó szerelmem.

József Attila Flóra

A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát.

József Attila Hazám

A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre, s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

József Attila Hazám

Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak,

József Attila Hazám

Az erőszak bűvöletében mit bánja sok törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk!

József Attila Hazám

Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart.

József Attila Hazám

Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok,

József Attila Hazám

Cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ,

József Attila Hazám

Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia.

József Attila Hazám

Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár

József Attila Hazám

Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia.

József Attila Hazám

Multunk mind össze van torlódva, s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ.

József Attila Hazám

Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény.

József Attila Hazám

Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.

József Attila Hazám

S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát.

József Attila Hazám

S a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk.

József Attila Hazám

S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad!

József Attila Hazám

Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.

József Attila Hazám

Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatűnt, emlékezően és okádva, mint aki borba fojt be bűnt.

József Attila Hazám

Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják

József Attila Hazám

Totyogjon, aki buksi medve láncon - nekem ezt nem szabad! Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat!

József Attila Hazám

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család.

József Attila Hazám

a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor

József Attila Hazám

a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért.

József Attila Hazám

bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már!

József Attila Hazám

hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve, magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ.

József Attila Hazám

hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót - nekem add meg boldogabb énekem!

József Attila Hazám

munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor.

József Attila Hazám

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméletem, nyelvem származik s táplálkozni fog,

József Attila Hazám

Az ól ajtaja kitárva. Lóg, nyikorog, szél babrálja. Hátha betéved egy malac s kukoricatábla szalad csövestül!

József Attila Holt vidék

Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba. Dunnába bútt fönn a magas. Sűrű csönd ropog a havas mezőben.

József Attila Holt vidék

Jeges ágak között zörgő időt vajudik az erdő. Csattogó fagy itt lel mohát s ideköti csontos lovát pihenni.

József Attila Holt vidék

Kis szobában kis parasztok. Egy pipázik, de harasztot. Ezeken nem segít ima. Gondolkodva ülnek im a sötétben.

József Attila Holt vidék

Kövér homály, zsíros, csendes; lapos lapály, kerek, rendes. Csak egy ladik, mely hallhatón kotyog még a kásás tavon magában.

József Attila Holt vidék

Tanya, - körülötte körbe fordul e táj. A tél körme oldaláról egy keveset repesztgeti még a meszet; eljátszik.

József Attila Holt vidék

Uraságnak fagy a szőlő. Neki durrog az az erdő. Övé a tó s a jég alatt neki bujnak a jó halak iszapba.

József Attila Holt vidék

És a szőlő. Közbül szilva. A tőkéken nyirkos szalma. Sorakozó sovány karók, öreg parasztoknak valók járkálni.

József Attila Holt vidék

E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfilléres, a vashatos.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél.

József Attila Ime, hát megleltem hazámat

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már, be kell gyújtani. Lecipeled a kályhát, egyedül hozod, mint a hajdani

József Attila Judit

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt. Merengsz még? Aludj, egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze s rám ne haragudj.

József Attila Judit

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ s félelmetesebb. Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk, ha már szétesett.

József Attila Judit

hidegek idejében, még mikor, kedves, nem öleltelek, mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy nem vagyok veled.

József Attila Judit

A vonattetőn hasaltam keresztben, hoztam krumplit; a zsákban köles volt már; neked, én konok, csirkét is szereztem s te már seholse voltál.

József Attila Kései sirató

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve, mind visszaloptad az utolsó órán! A gyereknek kél káromkodni kedve - nem hallod, mama? Szólj rám!

József Attila Kései sirató

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat hoztad el - kértem én? Mért görbitetted mosásnak a hátad? Hogy egyengesd egy láda fenekén?

József Attila Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán.

József Attila Kései sirató

Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.

József Attila Kései sirató

Levesem hütötted, fujtad, kavartad, mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem! Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad - félrevezettél engem.

József Attila Kései sirató

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből próbállak összeállitani téged; de nem futja, már látom, az időből, a tömény tűz eléget.

József Attila Kései sirató

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer! Boldoggá tenne most, mert visszavágnék: haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel s mindent elrontsz, te árnyék!

József Attila Kései sirató

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő, ki csal és hiteget! Suttyomban elhagytad szerelmeidből jajongva szült, eleven hitedet.

József Attila Kései sirató

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad édes emlőd s magad. Vigasztaltad fiad és pirongattad s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

József Attila Kései sirató

Utoljára Szabadszállásra mentem, a hadak vége volt s ez összekuszálódott Budapesten kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

József Attila Kései sirató

Világosodik lassacskán az elmém, a legenda oda. A gyermek, aki csügg anyja szerelmén, észreveszi, hogy milyen ostoba.

József Attila Kései sirató

A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli, mint gödör a víz fenekén, konyhánk már homállyal teli.

József Attila Külvárosi éj

A raktár megfeneklett bárka, az öntőműhely vasladik s piros kisdedet álmodik a vasöntő az ércformákba.

József Attila Külvárosi éj

Akár a hült érc, merevek a csattogó vizek. Kóbor kutyaként jár a szél, nagy, lógó nyelve vizet ér és nyeli a vizet.

József Attila Külvárosi éj

Az éj komoly, az éj nehéz. Alszom hát én is, testvérek. Ne üljön lelkünkre szenvedés. Ne csipje testünket féreg.

József Attila Külvárosi éj

Az úton rendőr, motyogó munkás. Röpcédulákkal egy-egy elvtárs iramlik át.

József Attila Külvárosi éj

Csönd, - - lomhán szinte lábrakap s mászik a súroló kefe; fölötte egy kis faldarab azon tünődik, hulljon-e.

József Attila Külvárosi éj

Csüngsz az egen, mint kötelen foszló perkál s az életen a bú, óh éj!

József Attila Külvárosi éj

Egy macska kotor a palánkon s a babonás éjjeli őr lidércet lát, gyors fényjelet, - a bogárhátú dinamók hűvösen fénylenek.

József Attila Külvárosi éj

Kutyaként szimatol előre és mint a macska, fülel hátra; kerülő útja minden lámpa.

József Attila Külvárosi éj

Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országairól térképet rajzol a penész.

József Attila Külvárosi éj

Mint az omladék, úgy állnak a gyárak, de még készül bennük a tömörebb sötét, a csönd talapzata.

József Attila Külvárosi éj

Nedves, tapadós szeled mása szennyes lepedők lobogása, óh éj!

József Attila Külvárosi éj

Romlott fényt hány a korcsma szája, tócsát okádik ablaka; benn fuldokolva leng a lámpa, napszámos virraszt egymaga.

József Attila Külvárosi éj

S a szövőgyárak ablakán kötegbe száll a holdsugár, a hold lágy fénye a fonál a bordás szövőszékeken s reggelig, míg a munka áll, a gépek mogorván szövik szövőnők omló álmait.

József Attila Külvárosi éj

S amott a kopár réteken rongyok a rongyos füveken s papír. Hogy' mászna! Mocorog s indulni erőtlen...

József Attila Külvárosi éj

S odébb, mint boltos temető, vasgyár, cementgyár, csavargyár. Visszhangzó családi kripták. A komor föltámadás titkát őrzik ezek az üzemek.

József Attila Külvárosi éj

S olajos rongyokban az égen megáll, sóhajt az éj; leül a város szélinél. Megindul ingón át a téren; egy kevés holdat gyújt, hogy égjen.

József Attila Külvárosi éj

Szalmazsákok, mint tutajok, úsznak némán az éjjel árján - -

József Attila Külvárosi éj

Szegények éje! Légy szenem, füstölögj itt a szívemen, olvaszd ki bennem a vasat, álló üllőt, mely nem hasad, kalapácsot, mely cikkan pengve, - sikló pengét a győzelemre, óh éj!

József Attila Külvárosi éj

Szundít a korcsmáros, szuszog, ő nekivicsorít a falnak, búja lépcsőkön fölbuzog, sír. Élteti a forradalmat.

József Attila Külvárosi éj

Vonatfütty. Nedvesség motoz a homályban, a földre ledőlt fa lombjában s megnehezíti az út porát.

József Attila Külvárosi éj

Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!

József Attila Levegőt!

Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad!

József Attila Levegőt!

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.

József Attila Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.

József Attila Levegőt!

Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.

József Attila Levegőt!

Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek.

József Attila Levegőt!

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.

József Attila Levegőt!

És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.

József Attila Levegőt!

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.

József Attila Levegőt!

A küszöbön a vashabú vödör, - szeresd a lányt, ki meztéláb söpör, a szennyes lé lapulva árad el, tajtékja fölgyűrt karján szárad el -

József Attila Medáliák

Az eltaposott orrú fekete, a sárga, kinek kékebb az ege, a rézbőrű, kin megfagyott a vér és a lidércként rugódzó fehér -

József Attila Medáliák

Barátommal egy ágyban lakom, nem is lesz hervadó liliomom, nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian

József Attila Medáliák

Borostyánkőbe fagy be az ügyész, fekete frakkban guggolva kinéz, meredten nézi, hogy mi féltve föd, cirógat, áld a fény, a szél, a köd,

József Attila Medáliák

Disznó, de akin jáspis a csülök, fábul faragott istenen ülök, hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő! meghalok s mázsás szakállam kinő

József Attila Medáliák

Elefánt voltam, jámbor és szegény, hűvös és bölcs vizeket ittam én, a dombon álltam s ormányommal ott megsímogattam a holdat, a napot,

József Attila Medáliák

Huszonhárom király sétál, jáspiskorona fejükben, sárga dinnyét edegélnek, új hold süt a balkezükben.

József Attila Medáliák

Huszonhárom kölyök császkál, csámpás sityak a fejükben, görögdinnyét szürcsölőznek, új nap lángol jobbkezükben.

József Attila Medáliák

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen, lehet, hogy zörej, meredt éjjelen, lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt, lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -

József Attila Medáliák

Porszem mászik gyenge harmaton, lukas nadrágom kézzel takarom, a kis kanász ríva öleli át kővé varázsolt tarka malacát -

József Attila Medáliák

Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi, zörget a búza: magvát kiveti, rámnéz a tó, ha belé kő esett s a sírók sóhajtotta fellegek,

József Attila Medáliák

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj, boronaként a vetésen vonódj - az ég fölött, mint lent a fellegek, egy cirógatás gazdátlan lebeg

József Attila Medáliák

Totyog, totyog a piócahalász, bámul, bámul a sovány kanász, lebeg, lebeg a tó fölött a gém, gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -

József Attila Medáliák

a cselédlány könnye a kovászba hull, ne keress csókot, ez a ház kigyúl, hazatalálsz még, szedd a lábodat - füstölgő szemek világítanak - -

József Attila Medáliák

a háborúkkal hívott hajnalok, ugró napok és rezgő csillagok körülkóvályogják nyugodt fejem - világizzása hőmérsékletem - -

József Attila Medáliák

befut a rózsa, amint rothadok, pihévé szednek hűvös kócsagok és őszi esték melege leszek, hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -

József Attila Medáliák

egy fáradt alma függ fejem felett, a hernyó rágott szívéig szemet, kinéz hát rajta és mindent belát, virág volt ez a vers, almavirág - -

József Attila Medáliák

s e hűvös varázs húzva, szeliden, szakállamon majd egykor megpihen s vörös fonatján bütykömig csorog jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -

József Attila Medáliák

s ha megrándul még bőröm, az egek, hátamról minden hasamra pereg; hemzsegnek majd az apró zsírosok, a csillagok, kis fehér kukacok - -

József Attila Medáliák

s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg, főzelékszínű szemmel nézitek, hogy széles ajkam lázba rezgve ring s fecskék etetnek bogárral megint - -

József Attila Medáliák

zöld füst az ég és lassan elpirul, csöngess, a csöngés tompa tóra hull, jéglapba fagyva tejfehér virág, elvált levélen lebeg a világ - -

József Attila Medáliák

én is bádoghabokba horpadok, de kélnek csengő és szabad habok s végigcsattognak tengerek lován a lépcsőházak villogó fogán - -

József Attila Medáliák

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát, a zöld cincért, a kígyót, a kovát, - most lelkem: ember - mennyem odavan, szörnyű fülekkel legyezem magam - -

József Attila Medáliák

A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.

József Attila Nagyon fáj

A kultura ugy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben -

József Attila Nagyon fáj

De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem s hozzám szegődik a gyalázat.

József Attila Nagyon fáj

Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

József Attila Nagyon fáj

Hallja, mig él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett

József Attila Nagyon fáj

Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat,

József Attila Nagyon fáj

Kivül-belől leselkedő halál elől (mint lukba megriadt egérke)

József Attila Nagyon fáj

Lovak, bikák, kiket, hogy húzzatok igát, herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Mit kellene tenni érte és ellene? Nem szégyenlem, ha kitalálom,

József Attila Nagyon fáj

Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszit a muszáj is -

József Attila Nagyon fáj

Nincsen egyéb menedékünk; a kés hegyét bár anyádnak szegezd, te bátor!

József Attila Nagyon fáj

Nincsen helyem így, élők közt. Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva;

József Attila Nagyon fáj

Néma halak, horgot kapjatok jég alatt és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Nők, terhetek viselők, elvetéljetek és sirjátok neki: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Segítsetek! Ti kisfiúk, a szemetek pattanjon meg ott, ő ahol jár.

József Attila Nagyon fáj

Ti férfiak, egymást megtépve nő miatt, ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Ti hű ebek, kerék alá kerüljetek s ugassátok neki: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

amíg hevülsz, az asszonyhoz ugy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde.

József Attila Nagyon fáj

de az hol áll, hogy nézze, mint dobál halál s még egyedül kelljen szenvednem?

József Attila Nagyon fáj

ezért ölel minden, ami asszonyra lel, mig el nem fehérül a száj is.

József Attila Nagyon fáj

hisz kitaszit a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom

József Attila Nagyon fáj

kivül-belől menekülő élő elől a legutolsó menedéket.

József Attila Nagyon fáj

mint a gyerek kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza.

József Attila Nagyon fáj

oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat.

József Attila Nagyon fáj

s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatok és mondjátok neki: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

Ép emberek, bukjatok, összetörjetek s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

József Attila Nagyon fáj

És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától.

József Attila Nagyon fáj

Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.

József Attila Nem én kiáltok

Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél. Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

József Attila Nem én kiáltok

Meddő anyánk gyerekért könyörög. Barátom, drága, szerelmes barátom, Akár borzalmas, akár nagyszerű, Nem én kiáltok, a föld dübörög.

József Attila Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög, Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán, Lapulj a források tiszta fenekére,

József Attila Nem én kiáltok

Símulj az üveglapba, Rejtőzz a gyémántok fénye mögé, Kövek alatt a bogarak közé,

József Attila Nem én kiáltok

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben, Te szegény, szegény. Friss záporokkal szivárogj a földbe -

József Attila Nem én kiáltok

A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.

József Attila Reménytelenül

Bajszom mint telt hernyó terül elillant ízű számra szét. Fáj a szívem, a szó kihül. Dehát kinek is szólanék - -

József Attila Reménytelenül

Bennem a mult hull, mint a kő az űrön által hangtalan. Elleng a néma, kék idő. Kard éle csillan: a hajam - -

József Attila Reménytelenül

Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél.

József Attila Reménytelenül

Vas-színű égboltban... Vas-színű égboltban forog a lakkos, hűvös dinamó. Óh, zajtalan csillagzatok! Szikrát vet fogam közt a szó - -

József Attila Reménytelenül

Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén.

József Attila Reménytelenül

Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat.

József Attila Talán eltünök hirtelen...

Ifjuságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.

József Attila Talán eltünök hirtelen...

Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet.

József Attila Talán eltünök hirtelen...

Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.

József Attila Talán eltünök hirtelen...

Talán eltünök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.

József Attila Talán eltünök hirtelen...

(igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb...

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig, még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Párnás szavadon át nem üt a zaj - mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

József Attila Thomas Mann üdvözlése

s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...

József Attila Thomas Mann üdvözlése

Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen.

József Attila Tiszta Szívvel

Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset. Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.

József Attila Tiszta Szívvel

Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.

József Attila Tiszta Szívvel

Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.

József Attila Tiszta Szívvel

A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Atyát hivtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalizisben.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél. Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Hittél a könnyü szóknak, fizetett pártfogóknak s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz. Most hát a töltött fegyvert szoritsd üres szivedhez.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne csatlakozz a hadhoz.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned.

József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat

(Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.)

József Attila Óda

(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:

József Attila Óda

A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.

József Attila Óda

A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben.

József Attila Óda

Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!

József Attila Óda

Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél.

József Attila Óda

Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)

József Attila Óda

De addig mind kiált - Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!...

József Attila Óda

Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt.

József Attila Óda

Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját -

József Attila Óda

Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság;

József Attila Óda

Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.

József Attila Óda

Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!

József Attila Óda

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

József Attila Óda

Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak.

József Attila Óda

Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél.

József Attila Óda

S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen.

József Attila Óda

Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

József Attila Óda

Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.

József Attila Óda

Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.

József Attila Óda

Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen.

József Attila Óda

hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják!

József Attila Óda

nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.

József Attila Óda

És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.

József Attila Óda

Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng.

József Attila Óda

Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.

József Attila Óda

Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?

József Attila Óda

Eleven sírod a verem, halálfia, nincs kegyelem, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Farkasordító éjszakán, farkasverembe hullt cigány, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Farkasszem a te csillagod, sorsod éjén más nem ragyog, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Ha késik is, tán jő a reg, s talán még vannak emberek, - talán még vannak emberek, s hegedűdért megmentenek. - Hegedülj! hegedülj!...

Erdélyi József Farkasverem

Húzd, vond, cigány, mert ha megállsz, rádront a dög, s pokolra szállsz, - hegedülj, hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Mély a verem, magas az ég, hiába minden jajveszék, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Nagy úr a vad, nincs fegyvered, csak egy törékeny hangszered, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Zenét a féregnek, zenét, ne hallja korgó böndejét, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Éhes az ordas, nincs tovább. Add meg magad, vagy tégy csodát, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

És szüljön izzó homlokod bűbájos zengő csillagot, - hegedülj! hegedülj!

Erdélyi József Farkasverem

Akkor menjünk föl a hegyre, hegy-párkányok határába. Hadd menjek föl a magasba, föl a magas kő-hazába, hold-párkányok alá menjünk, vízömlésbe, zuhogásba!

Federico García Lorca Alvajáró románc

Bárka ring a tenger fodrán, ló és lovas hegyre hágnak.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Cimbora! A lányod hol van? Hol a kesergő, az árva?

Federico García Lorca Alvajáró románc

Cimbora, a magam ágyán illőn várnék a halálra, vaságyra, ha ledűlhetnék, jó hollandi gyolcs havába!

Federico García Lorca Alvajáró románc

Cimbora, én elcserélném hátasomat a házával, tükrével a kantárt, nyerget, késemet a pokrócával, mert én vérben lovagoltam a cabrai hegyen által.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Ciszternában a cigánylány. Síma vízen ring az árva. Zöld a haja, zöld a húsa, hűlt ezüst a szeme-párja.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Fönn lebeg, mert a hold vette fényes-jeges agyarára. Édes lett az éj is végül, mint egy kedves tér magánya.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Imbolyognak bádog-lámpák, borítják a tetőt lázba. Fölsebzi a hajnal bőrét üvegdobok roppanása.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Kis cimbora, ha tehetném, egyezséget kötnék bátran, de én nem én vagyok immár, és a házam se a házam.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Két cimbora megy a hegyre, föl a magas kő-hazába, elcsöppent könnyük, vérük azt az utat kicifrázza.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Két cimbora megy a hegyre, hosszú ott a szél fuvása - epe, ménta, bazsalikom ízét szárítja a szájba.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Künn a kapun részeg zsaruk zörömböltek, de hiába. Zöld, szeretlek, zöld, imádlak.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Lány álmodoz könyöklőben, árnyék borul derekára, zöld a haja, zöld a húsa, hült ezüst a szeme-párja.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Mellem torkig fölhasítva, ekkora a sebem, látja. Lát a szemem barna rózsát fehér ingen háromszázat.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Várt az téged számtalanszor, szűntelenül jöttöd várta. Zöld könyöklőn arca harmat, fekete volt haja sátra!

Federico García Lorca Alvajáró románc

Zöld szél. Zöldbe borult ágak. Bárka ring a tenger fodrán, ló és lovas hegyre hágnak.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Cigányhold süt cigánylányra. Már minden a leányt nézi, ő nem érzi, nem is látja.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Dércsillagok vonulása, uszonya a homály-halnak virradatot hoz világra.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Ím, a szelet, mint a smirgli, érdes füge-lomb sikálja, a hegy agavé-bozontja nagy vadmacska borzas háta.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Ó, ki jönne? Honnan jönne? Könyöklőben a lány árva. Zöld a haja, zöld a húsa, ecet-özön lett az álma.

Federico García Lorca Alvajáró románc

Övkendőd is vértől büdös, dagadozik vérben ázva. De én nem én vagyok immár és a házam se a házam.

Federico García Lorca Alvajáró románc

A Dél izzó homokja Fehér kaméliákért.

Federico García Lorca Gitár

Egy hangra jár, Mint víz sírdogál, Mint hófúvásba Szél sírva száll.

Federico García Lorca Gitár

Hallgatni nem tud, Zokog, ha fáj. Jaját zokogja Távoli tájért.

Federico García Lorca Gitár

Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal, Hogy a nyíl sehova nem talál, S az ágon az elhallgatott dal, Első halott madár.

Federico García Lorca Gitár

Lassú rívásba kezd a gitár. Csitítani kár. Hallgatni nem tud, Zokog, ha fáj.

Federico García Lorca Gitár

Lassú rívásba kezd a gitár. Széttörnek a reggel Kelyhei már.

Federico García Lorca Gitár

Ó, szív, gitár! Öt húrral, öt karddal Járt át a halál.

Federico García Lorca Gitár

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma - urát keresve, sírba ment utána...

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Ha jött a harcok lázadó sötétje, fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

S a dallamot karral kisérve halkan, napsugaras nyugat dalolt a dalban,

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

S amíg dalolt, a századokba néztem s a holt professzor szellemét idéztem,

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

S mikor a hálátlan világ temette, Aletta búja jajgatott felette,

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem, egyetlen könny, hogy azt a dallamot Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom, s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

akinek egyszer meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

hol a sötétség tenger-árja ellen ragyogó gátat épített a szellem.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

míg dörgő fenséggel búgott le rája a kálvinista templom orgonája.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Én tört kövön és porladó kereszten Aletta van der Maet nevét kerestem.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Időkbe látó meztelen tetején tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Áprily Lajos Tetőn

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Áprily Lajos Tetőn

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. Itt fenn fehér sajttal kínált a pásztor.

Áprily Lajos Tetőn

Ott lent sötét lombot sodort a katlan. Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Áprily Lajos Tetőn

Tekintetem szárnyat repesve bontott, átöleltem a hullám-horizontot.

Áprily Lajos Tetőn

Távol, hol már a hó királya hódít, az ég lengette örök lobogóit.

Áprily Lajos Tetőn

s tetőit, többet száznál és ezernél- s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély.

Áprily Lajos Tetőn

És békességes szót ejtett a szája, és békességel várt az esztenája.

Áprily Lajos Tetőn

Ősz nem sodort még annyi árva lombot, annyi riadt szót: "Minden összeomlott..."

Áprily Lajos Tetőn

Csudaváró esti lázban fekszem itt a ritkulásban meglazulva, szerteesve, s nincsen, aki megkeresne.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Fekszem itt a szürkületben, túl a rétnek nagy a csendje. S zúg mögöttem ötven erdő, ötven évem rengetegje.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Fogy az ösvény, fogy a napfény, hideg árnyék hull a hegyre. Áll mögöttem ötven erdő, ötven évem rengetegje.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Járna értem, mint a hangya, mint a Lemminkejnen anyja;

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Seb a szívem, seb az arcom, vadtövistől vér az ingem. Aki erdő-járni küldött, az ha megismerne engem.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Szívem szárnya, szemem fénye, kurjantásos fiú-kedvem, férfi-sorsom mély zenéje elveszett a rengetegben.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Sűrűségen átfutottam, avarának vért is adtam, ami bennem fiatal volt, rohanásban elhullottam.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

Torkomig ver csorba szívem, tűz a talpam, seb a térdem. Annyi rémtől megfutottam, míg a ritkulásig értem.

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

addig járna, felkutatna, kicsi méhvel írt hozatna, varázsszókkal összerakna, úgy siratna, úgy szeretne...

Áprily Lajos Túl ötven erdőn

A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?

Márai Sándor Halotti beszéd

A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „ pillangó ", a „ gyöngy ", a „ szív "-

Márai Sándor Halotti beszéd

Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „ Az nem lehet, hogy annyi szív ..." Maradj nyugodt. Lehet.

Márai Sándor Halotti beszéd

De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.

Márai Sándor Halotti beszéd

Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet

Márai Sándor Halotti beszéd

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t? Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ..." Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.

Márai Sándor Halotti beszéd

Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ..."

Márai Sándor Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem' tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.

Márai Sándor Halotti beszéd

Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet

Márai Sándor Halotti beszéd

Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét - Havi ezret kap és kocsit.

Márai Sándor Halotti beszéd

Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat

Márai Sándor Halotti beszéd

Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt hiszed, élsz?

Márai Sándor Halotti beszéd

Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -

Márai Sándor Halotti beszéd

Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ..." Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ..."

Márai Sándor Halotti beszéd

S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ..." Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen."

Márai Sándor Halotti beszéd

Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:

Márai Sándor Halotti beszéd

Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség

Márai Sándor Halotti beszéd

már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg

Márai Sándor Halotti beszéd

És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk Íme, por és hamu vagyunk

Márai Sándor Halotti beszéd

Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat

Márai Sándor Halotti beszéd

„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet " Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát

Márai Sándor Halotti beszéd

A boldog gyógyulásra A szétfoszló veszélyre S emléktelen reményre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

A friss hajnali szélre Tengerre és hajókra A tébolyult csucsokra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

A fényre mely kigyullad A fényre mely elalszik Sok régi otthonomra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

A habzó fellegekre Verítékző viharra A sűrű únt esőre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

A nyíló női testre Baráti homlokokra És felém tárt kezekre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

A vágytalan hiányra A meztelen magányra A halál grádicsára Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Ajtóm trambulinjára Meghitt kis tárgyaimra Az áldott lángu tűzre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Az elrongyolt egekre A lápra mely penész nap S tóra mely eleven hold Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Az ébredő dülőkre Kitáruló utakra Szétáradó terekre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Az éj csudáira Fehér cipó napokra A mátka évszakokra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Dzsungelre sivatagra Fészekre rekettyésre Zengő gyermekkoromra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Döbbenet ablakára Figyelmes ajkivekre A csönd fölé magasan Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Feldúlt rejtekeimre Ledőlt fároszaimra Búmnak merő falára Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Kis irkalapjaimra Padomra és a fákra Homokra és a hóra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Mezőre láthatárra Szárnyra kelt madarakra Árnyak malmaira Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Minden beírt papírra Minden üres papírra Ha nincs hamura kőre Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Nyalánk kis kutyusomra A fülét hegyezőre S balog mancsára is Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

S ez egy szó erejével Kezdek el újra élni Hogy rád ismerjek s neveden Szólítsalak Szabadság.

Paul Éluard Szabadság

Szikrázó villanásra Tornyosuló szinekre A meztelen valóra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Szobámnak a tükörben Kettészelt gyümölcsére Ágyam üres héjára Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Ó képek aranyára Harcosok fegyverére Királyi koronákra Felírlak én

Paul Éluard Szabadság

Érzi, hogy hegyi erdőkön az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel, mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -

Radnóti Miklós Mint a bika

És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű, repedő levegővel és dobbantása nyomán gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.

Radnóti Miklós Mint a bika

Így küzdök én is és így esem el majd, s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj.

Radnóti Miklós Mint a bika

Úgy éltem életem mostanig, mint fiatal bika, aki esett tehenek közt unja magát a déli melegben és erejét hirdetni körberohangat s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.

Radnóti Miklós Mint a bika

A csúcsot ujra, erdőt, asszonyt és bokrokat, a lélek szélben égő szárnyait!

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Jártál szellőtől fényes csúcsokon, s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát;

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Kérdeztél volna csak magzat koromban... Ó, tudtam, tudtam én! Üvöltöttem, nem kell a világ! goromba! tompán csap rám a sötét és vág engem a fény!

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell, érett gyümölcsök ingnak az ágakon. A lepkét könnyü szél sodorja, száll. A fák között már fuvall a halál.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Rabságból ezt se látni már. Hegy lettem volna, vagy növény, madár... vigasztaló, pillangó gondolat, tünő istenkedés. Segíts szabadság, ó hadd leljem meg végre honnomat!

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik; elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld. De haragod füstje még szálljon az égig, s az égre írj, ha minden összetört!

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő, a lucskos és rejtelmes gépezet hogy szolgál... ó miért? s a rettentő virág nem nyílik még husodban tán a rák.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

S a vörheny és a kanyaró vörös hullámai mind partradobtak. Egyszer el akart nyelni, - aztán kiköpött a tó. Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő?

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek. Szállj fel, te súlyos szárnyu képzelet!

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom. Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kisértek végig az uton.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

láttál napfényben álló fatörzsön gyantacsöppet, s mezítlen ifju asszonyt folyóból partra lépni s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár...

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

És megmaradtam. A fejem rég kemény. S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

És megszületni ujra új világra, mikor arany gőzök közül vakít s új hajnalokra kél a nap világa.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

És már tudom, halálra érek én is, emelt s leejt a hullámzó idő; rab voltam és magányom lassan növekszik, mint a hold karéja nő.

Radnóti Miklós Negyedik ecloga

Járkálj csak, halálraitélt! bokrokba szél és macska bútt,

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok.

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

Zsugorodj őszi levél hát! zsugorodj, rettentő világ!

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

a sötét fák sora eldől előtted; a rémülettől fehér és púpos lett az út.

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

az égről hideg sziszeg le és rozsdás, merev füvekre ejtik árnyuk a vadlibák.

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

Ó, költő tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok.

Radnóti Miklós Járkálj csak, halálraítélt!

Pedig fönn a kertek felé feszület is látja a csókját és örömmel hull elé a búzavirág,

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

Szőke, pogány lány a szeretőm, engem hisz egyedül és ha papot lát rettenve suttog:

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

Tizennyolc éves és ha nélkülem van, hallgatva jár, mint erdős partok közt délidőn jár a nyári víz s

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

csak fű van és fa; nap, hold, csillagok s állatok vannak a tarka mezőkön. És elszalad. Por boldogan porzik a lábanyomán.

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

csillogó gondot ringat magában arról, hogy sohasem telünk el a csókkal és szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó.

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

mert mindig hiába megcsudálja őt egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.

Radnóti Miklós Pirul a naptól már az őszi bogyó

A juhászok meg már csak nézték, hogy az égen hold ballag át s csudálja nagy, fehér szemmel anyám lábán a balladát.

Sinka István Anyám balladát táncol

Akkor meg, mikor sírt nyitnak, közéjük lendült hatodiknak apám is, kinek lépteit úgy mérte az öt táncoló, mint ki utolsó fordulattal az egész műbe értelmet vitt...

Sinka István Anyám balladát táncol

De gyönyörű lábán víg figurát eredő táncába ő se vitt, csak mutatta ringó mozdúlattal halálba járó őseit.

Sinka István Anyám balladát táncol

Egyszer volt szép az anyám tánca, mikor kendőjét gyepre hányta, a Korhány vizénél, Pusztapándon, s bokázó lába pásztortűznél, öles apám örömére szállt, mint illat a virágon.

Sinka István Anyám balladát táncol

Kettő-kettő felállott szélrűl, jelezve, hogy a csúfolt ős szép feje most halálba révül.

Sinka István Anyám balladát táncol

Közöttük anyám ott sugárzott, s kis csizmája lángot vert át. Az ősi ritmust pásztorok fütyölték...

Sinka István Anyám balladát táncol

Mert ugyanaz sírt fel a flótán, hogy meghaltak azok ima nélkül, nagy szakállal, akasztófán.

Sinka István Anyám balladát táncol

Mikor a gyertyák porig égtek, még anyám eljárta a végét: egy szál virág körűl koszorút táncolt...

Sinka István Anyám balladát táncol

S a holtak szemét, ahogy lezárták: ezt a sirató, örök búcsút a nyárfák alatt már öten járták.

Sinka István Anyám balladát táncol

S hajnaltájon, lengő szélben, hogy fény nyíllott két nyárszemében, elébe raktak tíz szál gyertyát, hat másikaat meg karikába. -

Sinka István Anyám balladát táncol

A tömeggel alkudni ha kell, az igaz, mint hamu porlik el; a mi hazánk az Egy, amely nem oszlik: álmodjuk hát, ha még lehet, az Egynek álmait!

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Aki bírta, rég kidolgozta magát s megy tőrök közt és tőrökön át.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Bennünk, bent, nincs részlet s határ, nincs semmi tilos; mi csak mi vagyunk, egy-egy magány, se jó, se rossz.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Bent egy, ami kint ezer darab! Hol járt, ki látta a halat, hogyha a háló megmaradt sértetlenül?

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Ha mindig csak megértek, hol maradok én?

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Ketten vagyunk, én és a világ, ketrecben a rab, mint neki ő, magamnak én vagyok a fontosabb.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok és neki az érdeke más s az igazság idegállapot vagy megfogalmazás

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Mire várjak még tovább, a jövőt lesve alázatosan? Fut az idő, és ami él, annak mind igaza van.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Nem! nem! nem bírok már bolond szövevényben lenni szál; megérteni és tisztelni az őrt s vele fájni, ha fáj!

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár, az értelem szökik, de magára festi gondosan a látszat rácsait.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak ott lehetünk szabadok! Nekünk többé semmit sem ad ami kint van, a Sok.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik, s ha kiderül!

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

rejtőzz mélyre, magadba! Ott még rémlik valami elhagyott nagy és szabad álom, ahogy anyánk, a végtelen tenger, emlékként, könnyeink s vérünk savában megjelen.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

s mert kint nem tetszik semmi sem s ami szabály, mind nélkülem született: ideje volna már megszöknöm közületek.

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Én vagy ti, egyikünk beteg; és mégse nézzem a fegyvereket, hogy szeretet vagy gyűlölet közelít-e felém?

Szabó Lőrinc Az Egy álmai

Bárki vagy, Dalteli, jó látni, hallani, hogy itt vagytok, áldó igézet, nyarunkat telezengeni hű fiai a szenvedésnek, barátaim, - és győztesei!

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

Fecske, te ficseri, füsti fecske, futár az egek meg a konyha között, ki a tárt ajtón ki-beszökve-repesve szemünket a tiszta azúrba kötöd,

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

Fecske, te, ficseri, füsti fecske, három-négy éve láttalak, s most ujra jössz, elegánsan evezve: unokád? a fiad? férjed? te magad?

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

Mert ott aztán te vagy úr, ti vagytok urak az arany gömb alatt, szédűltök, ahogy föl-, ahogy lecsaptok (világnagy csókban a gondolat):

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

Pedig gyötrődsz, te, vidámszavu fecske, te szép, te citeraénekű: mint lelket a bűn, fészked nyüve-szennye folyton emészt, a rüh, bolha, tetű.

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

a nagy vizek és hegyek felett Magyarországra Afrikából: micsoda hűség, mily szeretet?

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

csak nézem, hogy körözöl elegánsan s csupaszáj-fiaidnak enni hogy adsz: áldás lakik a fehérfalu házban, ficseri-füsti, ahol te laksz.

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

inted le, ahogy megint berepülsz. Nem értelek, isteni vendég, te ficseri,

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

mi csalt ide, tavalyi tanyádra, ficseri, villafarkú, dalröpke vándor,

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

nem is figyeltek rá, hogy a konyha álmát a mennybe kötitek.

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

ég hangos halai, fecsegtek, ficseri: a mindenség öröme tolong a táncotokban, az életetek

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

„Csitt, csitt!" - keserű szavad is gyönyörű: ha csak villansz, önzőn felejtem nyomorod, nyílgyors, légi vadász, s

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

„Mit, mit?" - csicseregsz, ha kérdelek:- „Itt, itt!" - csivogod, ha kereslek, s már tovatűnsz. „Mit vitt?" - a társad kérdi: de -„Csitt, csitt!"

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

„Vigy, vigy!" - hintázom a végtelenben kék szárnyadon, elragadtatás.

Szabó Lőrinc Ficséri-füsti

A Bazilikában zúgott a harang s a parkban két fiatalember vitázott a költő égi-földi feladatairól.

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

De hát az én bendőm, a gyalázatos, enni akar, s természetellenes vágyát se földi, se égi szó nem elégítette ki még sohasem.

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

Igy válaszolt: Ez az égről beszél, az a földről, mégis szövetségesek, egy lélek ez a két fiatalúr, kétarcú ideológia.

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

Munkás lehetett, vagy munkanélküli, figyelte vitánkat és én hallottam gondolatait.

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

Szeretnék közbeszólni, egész egyszerűen, szeretném megmondani, hogy az én gondjaimat mellényzsebéből kifizethetné akárki nagyúr,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

holott én, aki, ugy-e, hordtam, tudjuk, a követ, hogy legyen lakásuk (ha nem is fényes, de jobb az enyémnél) és a ruhájukat szőttem, megvarrtam, aki a földet túrtam, cipőt, kalapot csináltam nékik, stb.,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

miért nem beszélnek helyettem, aki még bánataimat se tudom az isten törvényszéke előtt elmondani tisztességesen,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

miért nem dolgoznak, ahogy tudnak, azon, hogy valamikor én is örüljek, hogy ne dolgozzon annyit az anyám,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

miért nem néznek hát rám is olyan érdeklődéssel, mint a levegő angyalaira,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

miért vagyok hát az anyagiasság rút mintaképe, miért nem tudok én is oly ideálisan gondolkozni, mint ők, akik csak a jó vagy rossz angyalok harca iránt érdeklődnek,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

mért nem biztatnak, hogy lesz nekem is ideálom és hazám, és e hazában valahol lesz még számomra hely, ahol egy kis nyugalomért meghalni mégse kell

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

mért nem mondják, miért nem érzik ezt az angyali fiatalurak, akik oly lelkesen távcsövezik a jó s rossz angyalok harcát, de nem látják a legszomorubb harcot, s hogy én közönséges állat maradok az örök szegénységtől, mialatt a Bazilikában zúg a harang

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

s aki láthatatlanúl dolgoztam nekik ezer meg ezer alakban, mondom, szeretnék közbeszólni, hogy én, az önző materialista, szintén ember vagyok, noha sokkal jobb volna, ha buta barommá degradálnának a fiatalurak,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

szeretném megmondani, hogy az én szemeim is látni akarnak, isten teremtett engem is, a szépre, jóra, ideálra van hajlandóság bennem is,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

Én a földet védtem, és mialatt a barátommal hadakoztam, mialatt magammal hadakoztam, úgy éreztem, egy harmadik áll mellénk, láthatatlanul egy harmadik, valaki, idegen.

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

és fűtöttem a gyorsvonatot, amikor gyógyúlni, tanúlni Capriba vagy a Dolomitokba utaztak

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

és az én gyerekem se kutyakölyök, bár elsősorban enni kér, s amennyit a boldogok érnek, annyit az én lelkem is ér,

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

és ők meg utódaik századokon át vitáznak a költő égi és földi feladatairól?

Szabó Lőrinc A Bazilikában zúg a harang

Nyíló recék kereszthálózata borzong egymáson át ide-oda, s lent, a napsütött fenékhomokon,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

Partra döng a tó: nagyitóüveg- húsa alatt ingó terméskövek dagadnak-fogynak,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

ahogy éleik szöge a híg kristályban megtörik, szűkűl vagy tágúl: a dirib-darab roncsok együtt emelik hátukat,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

hol halak húznak, lehelletfinom árnyuk együtt fut s együtt tűnik el a fénytörés színörvényeivel,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

mert máris új hullám nő és üveg- húsa alatt a torz terméskövek megint dagadnak-fogynak:

Szabó Lőrinc A földvári mólón

s fél vagy negyed ütemkésés konok játékával kontrázgatja saját lélegzetének nyugodt ritmusát.

Szabó Lőrinc A földvári mólón

s megint árnyat húz a fenékre a felszín futó recehálózata - s mindez folyton így ismétli magát,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

tizenöt másodperc telt el, s két hullám között, mely jött s elomlott, most megint csorog a sok kis csurgó, fecseg és locsog,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

torz teknősbékák, a vízzel, amely szabályosan lüktetve futja el mohos lapjukat, aztán lecsorog

Szabó Lőrinc A földvári mólón

túl, ez a semmi, ez a tünde kép, túl a királyok, hősök és a nép minden jövőjét: jelentéktelen, mégis másod, rettentő Végtelen!

Szabó Lőrinc A földvári mólón

így, e játék, az örökléten át, így, e léhaság, s túlél minket is, és túléli ellenségünket is,

Szabó Lőrinc A földvári mólón

Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott.

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? -

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok.

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom, - folytatta eltünődve, - mi az igazság, melyik lehetek:

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Ő mosolygott: - Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! - Ő mosolygott, én vállat vontam.

Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álma

Az ember gonosz, benne nem bízom. De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek, szeressétek a gyermekeimet.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd, őket, csillagos éjszaka.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

S ti mind, élő és halott anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok,

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, kiket szeretek!

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk hatalmas világ.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok.

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért

Az aljas élet szégyelli magát és álarcot vesz fel és hisz neki. Vén igazság, hencegtél eleget, most pusztulj, te háromszor-becstelen ábránd, ki még mindenkit mindenütt kiszolgáltál!

Szabó Lőrinc Kalibán

Kalibán, te másféle bölcs, benned is csodát teremtett mérnököd, az élet ős gépésze, a te szörnyű agyad a bestia mindenség legigazabb képletére kattogva működik,

Szabó Lőrinc Kalibán

Kalibán, Kalibán, borzalmas és büvös hatalom, már csak te segítsz:

Szabó Lőrinc Kalibán

Nincs szükség rájuk. Mit pöffeszkedik az isteni tudás? Üzlet az is!

Szabó Lőrinc Kalibán

Töröld le arcunkról az angyalok arcának mimelt vonalait, és legyen úr végre, aki úgyis úr, legyen úr az egyetlen, az erő!

Szabó Lőrinc Kalibán

alakíts át iszonyú, fekete óriásokká, reflektorszemű szénevő gépekké, hogy amikor elégeted a férges könyveket,

Szabó Lőrinc Kalibán

pusztuljatok mind-mind, hogy ezután ne érezzünk, ne higgyünk s a remény ne is kisértsen többé sohase! Égesd el a könyveket, Kalibán!

Szabó Lőrinc Kalibán

toronytestünkkel és csörömpölő bokánkkal, árnyunkat a pusztulás ingó egéig dobva, fenevad kórusban táncoljunk máglyád előtt és ne tudjuk még sajnálni se, hogy soha többé nem leszünk emberek.

Szabó Lőrinc Kalibán

Égesd el a könyveket, Kalibán! Pusztitsd el őket! Mind! Szőrös kezed fojtsa koromba gyémánt agyvelők értelmetlen tündérjátékait!

Szabó Lőrinc Kalibán

Égesd el a könyveket, Kalibán, s kalapálj vassá, verj acélbelű roppant szerkezetekké!

Szabó Lőrinc Kalibán

És ti is, szeretet és jog, s aki csak vagytok, valahány! Hiú hitek. S szépség, te pipere, s te, lélek, silány pókháló, s ti, szók, ti, szók, ti, képmutató istenek:

Szabó Lőrinc Kalibán

De valamit a sors, úgy látszik, akart velem: megmutatott mindent, de lassan, türelmesen:

Szabó Lőrinc Különbéke

Ha egyszerre tudok meg mindent, hogy itt mi van, egész biztosan felkötöttem volna magam.

Szabó Lőrinc Különbéke

Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok,

Szabó Lőrinc Különbéke

Mert fátylát sorra dobta minden, egymásután, s harminchárom évem ma átlát minden szitán:

Szabó Lőrinc Különbéke

Minden szörnyűbb, mint hittem akkor, fiatalon, de, hálistennek, egyre csökken az undorom,

Szabó Lőrinc Különbéke

Régen, mint az álmok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni,

Szabó Lőrinc Különbéke

azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az élet, ha sokan akarjuk, megváltozik.

Szabó Lőrinc Különbéke

egyre jobban bírom az évek förtelmeit, és az idő és a közöny már fertőtlenít.

Szabó Lőrinc Különbéke

ezért becsülök úgy egy-egy jó pillanatot, ezért van, hogy a háborúban verset irok

Szabó Lőrinc Különbéke

különbékét ezért kötöttem a semmivel, ezért van, hogy csinálom, amit csinálni kell,

Szabó Lőrinc Különbéke

látom, milyen rútúl becsapják a baleket, s hogy a balek azért balek, mert 35 mást nem tehet,

Szabó Lőrinc Különbéke

látom, sokkal több a mocsok, mint az ifjukor sejteni bírta volna bennem valamikor,

Szabó Lőrinc Különbéke

nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam.

Szabó Lőrinc Különbéke

s a leprások közt fütyörészek és nevetek s egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket.

Szabó Lőrinc Különbéke

s ha van is, kézen-közön elvész az ideál, és hogy nem hozhat egyetértést, csak a halál, -

Szabó Lőrinc Különbéke

s hogy az ész az érdek rimája, és hogy magát sugaras hőssé a bitang is hogy költi át, 40

Szabó Lőrinc Különbéke

s mert mindez mégcsak nem is aljas, 45 nem szomorú, s minden dolgok apja valóban a háború:

Szabó Lőrinc Különbéke

úgy nézem, elszánt nyugalommal, az életet, mint reménytelen lepratábort vagy harcteret.

Szabó Lőrinc Különbéke

"Csak a derű óráit számolom", mondta pár szó s egy vasrúd a falon, a napóráé.

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

(Nono! - mordul bennem a szörnyeteg igazság)... Igen, azt a testtelen úszást, lebegést kéne, istenem, utolérni, a könyűt, úgy, amint a gyermekkor csinálta, most, megint:

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

A felhők fölött kellett volna elfogni az örök tündöklést! a nap arany árvizét, tengerét!

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Bár, ki tudja, nem rögtönzés volt-e csak, szellemesen dacos sugallat az a gondolat?

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Dac és sugallat bennem is akadt egykor, de az árny mindig súlyosabb maradt a fénynél...

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Láttam én is a latin szöveget, s lelkem bánata irigyelte a vidám öreget, aki oly bölcs betűket vésetett a buta kőbe...

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Tavak, mocsarak szittyói közt, szikrázó ég alatt ma is szállok én... csak testben öreg...

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

a sellőkét a vízben, szúnyogét fátyolködében, csak az örök ég örök hajósa lenni,

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

a szeszként libbenőt, a legvadabb, a villámgyors tigris-szitakötőt, a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

ahogyan ma is visz a képzeletem-agyam, valahányszor párologtat-emel a kép, mint karmestert a pálca, mely fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

az édes könnyelműség lepkeszárnycsókú pillanatait, s főképp azt, melyben a mámor lakik, az ifjú gyönyört, melynek kései mása most annyi váddal van teli:

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

azt kellene most visszahozni, hogy átjárjanak új, forró áramok, nem a grönlandi szörnyek, nem ezek a jegesmedve s rozmár hidegek,

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

drága jó intelmét adja, még most is, tanácsul: "Csak derűs órát veszek tudomásul!"

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

ki kedvesével a kéj nyolcasát gyűrűzve libben láng-deleken át s alkonyi csöndön!...

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

kinti rémüktől félve hallgatom Mozartot, s tűnődöm a tavaszon vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig az is vén volt már, ötvenötödik!)

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

melyektől annyit szenved a szegény, hogy a pokolba vágyik s annyit én; -

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

s bölcsesség, a vidám öregeké, amilyen azé lehetett, azé a napórásé, ki - "Non numero horas nisi serenas!"

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt, illatok táncát, szélhalk őzikét, s fent a kékben a habos gőzökét,

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

árnycsík a falon a nagy fényben, s a szívben nyugalom s üvegparázsként égő sugarak az élő lomb tengerzöldje alatt,

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene, te, Mindenségé, édes üteme a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, te, tündér mámora hitnek, reménynek:

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben

Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek;

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsitíthass, már nem tudok mást:

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívül, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a Sorsomnak alkatrésze légy.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked,

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd;

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen!

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan:

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Szabó Lőrinc Semmiért Egészen

Mert valamit mi nem tudunk még, ezért kell fájni s bukni mindég, ezért sír bennem is a vad dac:

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Rettenetes - gonosz kép, tűnj el! - harcolni régi mesterünkkel, vagy tisztelegve nézni, hogy vág arcunkba keze, és amely valaha őt érte, a korbács.

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Rettenetes csak várni mindég, tűrni rabságod, örök inség, nem érteni, a hiba hol van, s csodát akarva és teremtve mindig elterűlni a porban.

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Rettenetes sors, hogy a harcot, mindig hiába, ujrakezdjük.

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Száraz parafa már a nyelvem, minden szép eltorzul szememben, jobb a némának, jobb a vaknak, -

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Voltunk vad, hivő, ifju hordák, s felkoncoltak... A vén okosság győzött? isten? vagy csak egy gaz trükk?

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

hogy rettenetes, rettenetes szegénynek lenni s fiatalnak.

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

mert rettenetes ennyi vággyal szegénynek lenni s fiatalnak.

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

tanulnunk kell, testvéreim, ujak, indulók, proletárok!

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Óh, részt kapni minden örömben! - Fulj meg, lélek tüze... De nem, nem, ez csak a düh, a régi átok:

Szabó Lőrinc Szegénynek lenni s fiatalnak

Hogy nyujtóztak és sóhajtoztak a roncs körúti fák! Szénásszekér ment át a városon.

Szabó Lőrinc Szénásszekér

Jött és továbbment: úszott, lebegett az édes szagban, amely vele jött, úszott a fényben, úszott és mesélt - nekem mesélt!

Szabó Lőrinc Szénásszekér

Nekem hozta el a falusi holdat, tömzsi tücsköket, lompos komondort, rétet, aratók bőtorkú dalait, mezei nők barna bőrét,

Szabó Lőrinc Szénásszekér

Szénásszekér ment át az éjszaka a városon, az utcánkon, fehér holdfényben, - óh hogy felfigyeltek a fülledt házsorok!

Szabó Lőrinc Szénásszekér

a trágyát és az egek árvizét, a záporban felfrissült dombokat, kegyetlen munkát, erőt, szigorú kitartást,

Szabó Lőrinc Szénásszekér

ekét és vödröket, cigány nyirettyűt, dünnyögő dudát, hozta magával emlékeimet, utánam hozta kormosderekú bikák szemében az erős napot,

Szabó Lőrinc Szénásszekér

mindent utánam hozott! Visszahozott mindent, s míg áthaladt a villanyfényes, síri városon, az éjszaka körútján:

Szabó Lőrinc Szénásszekér

szívdobogva hallgattam, hogy nőnek köröttem a fák, füvek, erdők, s távol ormokon roppant testét végigterítve hogy lélegzik ős álmában a hegyek tölgyhomlokú, bozontos istene.

Szabó Lőrinc Szénásszekér

De torka ma is könnyen kiad Dermesztő szellem-hangokat. Egyszer sürgönydróton tipegett, Égő házból mentett gyereket.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Egykor virult s elhervadott, Pedig nagy hírre jutott. Barátai közt klubban pihen (A szomszéd kocsma mélyiben).

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Gereblye-sovány, bundája se dús, Tappancsa remeg, paralitikus. Elegáns cica volt annak idején, Már nem fél tőle patkány, sem egér.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Gusz a színház kapujába' vár. Neve, mondhattam volna már, Aszparágusz. S ez komplikált, Nevéből hát a Gusz kivált.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Mesél: "Minden jót eljátszottam, Száz tirádát betéve tudtam, Improvizáltam, bűvészkedtem, És zsákból macskát eregettem, Játszott fark-csóvám, gerinc-ívem, Egy óra próba, s rendbe minden.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Nyávogásommal szívhez szóltam, Ha főszerep, ha jellem voltam. Ültem kis Nellnél ágy-szegélyen, Himbálóztam harangkötélen, Pantomimban se maradtam hoppon, Voltam macskád, ó, Dick Whittington! De életem legfőbb szerepe A Tűzfagyhegedű Ördöge."

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

S ha részesül egy pofa gin-ben, Elmondja, mint volt az East Lynne-ben. Egyszer Shakespeare volt műsoron, Épp egy cica kellett, bizony! S tigrist játszott - győzné ma is -, Volt kergetés, csatorna is.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

S szólal:"Hanyatlik a mai cica, Más volt, amíg Viktória Uralkodott: fegyelem ám! S ma? - büszkén ugrálnak karikán."

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

És mancsával mosakodva szólt: "A színház nem az már, ami volt. Modern előadás? no de Kérem! akármi felérhet-e A titokzatos villanással, Mikor történelmet csináltam, Mint Tűzfagyhegedű Ördöge."

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

Ő szórakoztat, más fizet. Mond hajdan esett történeteket: Sztár volt, első-vonal-beli, Fellépteté őt Irving s Tree, S amikor döntő sikerét kifogta, A karzat hétszer kinyávogta, De mégis legnagyobb szerepe A Tűzfagyhegedű Ördöge.

Thomas Streans Eliot Gusz, a színházi macska

A lépcsőházban nem vetem le magamat, mérget nem iszom, s ravaszt se húzok meg halántékomon: tekinteted kése marad fölöttem az egyetlen hatalom.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Dohányfüst cserzi a levegőt. Szobám: Krucsonih poklából egy fejezet. Emlékszel-e, az ablak előtt hogy ültünk először, s én önfeledten hogy simogattam a kezed?

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Engedd legalább, hogy búcsúzni csókjaimat terítsem távozó lépteid alá.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Fölöttem csak a te szerelmed lángol nap gyanánt, de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Ha költőt kinoznál ennyire, az, kedvesét, pénzre és dicsőségre váltaná fel, de nekem, mindabból, ami csengés, rím, vigasz, csak a te drága neved csengője kell.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Holnap már azt se tudod, hogy koronám fejeden ragyogott, hogy virág-lelkem fölperzseltem érted, s a gyors napok szárnyas karneválja prédául dobja verseim a szélnek.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Nekem csak egy tengerem van, a te szerelmed, de attól könny sohasem könyörög ki nyugalmat. Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt, királyian végigterül a napvert homokon.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Szörnyedek, mordulok, kétségbeesem s majd felfordulok. Minek ez a játék? -

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Vagy megállít szavaim avara, mialatt mohón lihegsz majd valahová?

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa utánad most a keserűség. Munkája végén a hajszolt ökör elmegy, s hideg vizekbe fekszik, ahol alhat.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Édességem, százszorszépem, búcsúzzunk el másképp, s mert szerelmem nehéz súly kolonca rajtad örökké, bárhova tűnnél:

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Ülünk ma is, szíved vasban. S holnap talán kidobsz, szitkozódva, gyalázva: rohanok az előszobába, remegő karom alig leli, hol a kabát ujja, és testem elnyeli a förgeteg utca.

Vlagyimir Majakovszkij Lilikének levél helyett

Elmúlt az a világ, mikor szájtáti ostobák lesték "nagy mesterek" szavát -

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Elvtársak, új művészetet az igazából, olyat, amely utat mutat a köztársaságnak a sárból.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Elég! egy szót se rája, köpjetek a halk rímek szépségére, az áriákra, a rózsafákra, meg a művészet arzenálja sok porlepett kellékére és kacsatára.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Figyeljetek - foliánsok fölött bús homlokotok ráncoló misztikusok, kis futuristák, imaginisták meg akmeisták, kik bogozzátok a rím titkát.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Figyeljetek - jóltáplált énekesek, akik Ádámtól-Évától maig megremegtetitek a Rómeók és Júliák szerelmi áriáival a színház nevű lebujok falát.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Figyeljetek - kik lenyalt frizurátokat fölborzoltátok és a lakk- topán helyett ma bocskort hordotok, proletkultosok, kik a fakult puskini frakk szövetére műfoltot varrtatok.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Figyeljetek - piktorok ti, oly testesek, akár az orosz puszta nyargaló, nyerítő szépsége - a ló, ti, akik műtermetek mélyébe bújtok, hogy fontolgató ecsettel ma is kornyadó virágot, kövér combot festegessetek.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Figyeljetek - összes dudabillegetők s rá lejtegetők, víz-prédikálók, bort-reklamálók, kik a jövőt úgy rajzoljátok magatok elé, mint akadémikus órjási húsfej adagot:

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Folyók felső vidékén partra dőlt hajók fullatag jaja szól a dokkok felé: "Olajat, Bakuból!"

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Kiket érdekel, kinek fáj ma, hogy: "Ah, az árva, mint szeretett, s mint epedett..."?

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Ma a mozdony - piheg, résen, repedésen át sistereg, a vágya: "Szenet, dóni szenet! Gépészeket, szerelőket a fűtőházba!"

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Mélyenszántó vitánkat maguk a tárgyak vágják el, ránkkiáltva, hogy: "Új formát adjatok!"

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Szakemberek, nekünk ma azok kellenek s nem hosszúhajú prédikátorok! Idehallgassatok!

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

elég! hagyjátok abba, míg valamennyiteket a puskatus ki nem hajít.

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

ti számotokra van, - zseniálisan vagy nem zseniálisan - szavam nekem, ki nem lopom napom, ki a ROSzTÁ-nak dolgozom, hozzátok van szavam ekképp:

Vlagyimir Majakovszkij Második számú panacs a művészek hadseregéhez

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve belenémult a hervadásba, télbe.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

De a vasárnap délutáni csendben nagyon dalolt a név zenéje bennem.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Garcia Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még! Háboruról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő így tünik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?

Radnóti Miklós Első ecloga

Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

Radnóti Miklós Első ecloga

Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt, s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;

Radnóti Miklós Első ecloga

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.

Radnóti Miklós Első ecloga

Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.

Radnóti Miklós Első ecloga

Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult? Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?

Radnóti Miklós Első ecloga

Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát, most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, - már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok. Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?

Radnóti Miklós Első ecloga

Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

Radnóti Miklós Első ecloga

asszonyi had, gyerek és öreg összekötött batyuval fut s földrehasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa. Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?

Radnóti Miklós Első ecloga

mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad. Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek, alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.

Radnóti Miklós Első ecloga

tudja, kivágják, s rajta fehérlik bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt. Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre, s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,

Radnóti Miklós Első ecloga

Ágyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt? Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a tölgy él;

Radnóti Miklós Első ecloga

Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva tört sorokat lel a máglya helyén s megjegyzi magának. Ennyi marad meg majd a kiváncsi utódnak a műből.

Radnóti Miklós Első ecloga

De híred jövő, fiatal korokon vonul át égi fényeknél fényesebben!

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

Gondold el! hogyha lázadsz, jövendő fiatal koroknak embere hirdet s pattogó hittel számot ad életedről;

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

Ha ezt követed, élhetsz valahogy; bólinthatsz meleg ételek fölött és az esti csöndben leköpheted magad!

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

Surranva kell most élned itt, sötét vadmacskaként, ki néma hittel ugrik és karmol is szörnyen, tíz feszes körömmel;

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

Vagy föllázadsz, mindezt ha nem tudod és híredet most itt nem hirdetheti semmise akkor és legelső fürdőd is - hiába volt! Mert mocskol e kor.

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

Vagy sárként kell majd tapadnod orvul, lábat, ha rádlép, nyalogatni puhán s mutatnod a hátad, hogy nyomát viseled és hogy mily becses néked ez emlék!

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

ki hogyha alszik, félig alszik és szembehasal a vésszel akkor is s villanva eltűnik, ha fáj a küzdelem.

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

medália hátadon s az asszonyod ott a piacon, délidőn róla dicsekszik.

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

számot ad és fiának adja át emlékedet, hogy példakép, erős fa legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!

Radnóti Miklós Kortárs útlevelére

S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén és fölszagol a levegőbe.

Radnóti Miklós Mint a bika

fölszagol s nem menekül, mint menekülnek az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, kűzd és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda - és lassan, szomorun bőg a kövér levegőben.

Radnóti Miklós Mint a bika

A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Áprily Lajos Március

Barna patakja napra kacagva a lomha Marosba csengve siet.

Áprily Lajos Március

Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evoét a fénybe kiált.

Áprily Lajos Március

Fut, fut az áram a déli sugárban s hökken a hó a hideg havason.

Áprily Lajos Március

Régi, kiszáradt tó vize árad, néma kutakban a víz kibuzog.

Áprily Lajos Március

Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját bontja a som.

Áprily Lajos Március

Zeng a csatorna, zeng a hegy orma, s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Áprily Lajos Március

Zeng a picinyke szénfejű cinke víg dithyrambusa: dactilusok.

Áprily Lajos Március

A fényben, fenn a házsongárdi csendben tovább dalolt a név zenéje bennem.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

A tavasz jött a parttalan időben s megállt a házsongárdi temetőben.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben

Aletta van der Maet nevét susogta, mikor a béke bús szemét lefogta.

Áprily Lajos Tavasz a házsongradi temetőben